Tavaly megjelent a cég történetében szinte kötelezőnek mondható, 2 évenkénti modellfrissítés, az S-széria. Ezzel a szériával az Apple az előző év dizájnját meghagyva épít egyre újabb és újabb funkciókat a készülékeibe. Sokan tartják ezt a szériát kiforrottabbnak és megbízhatóbbnak. Bár tény, hogy kevésbé számít újdonságnak, mint egy újabb számmal jelölt típus, a sikere töretlen.

Ha bár, az iPhone 6C megjelenése elég vitatott, egy biztos, szeptemberben az Apple bemutatja a legújabb csúcskészülékét! Talán korai még a pletykákhoz, de ha hihetünk a Techradar embereinek, az új készüléknél szerencsére nem folytatja az Apple a kijelzőméret növelését. Marad a mára már megszokott 4,7 és 5,5 inch-es méret.

Új iPhone 7 funkciók

Ami szinte biztosra vehető a jelek szerint, hogy lesz az új iPhone 7-ből 256GB-os változat is, továbbá úgy látszik, hogy az Apple fő célja ebben az évben a sokat kritizált akkumulátoridő javítása. A legfrissebb pletykák szerint az áramellátásról már egy 3100 mAh-s akkumulátor fog gondoskodni. Ez lefordítva annyit jelent, hogy mind az iPhone 7, mind az iPhone 7 Plus is, a tervek szerint bő 1 – 1,5 óra plusz aktív használattal fog gyarapodni.