Egyértelműen várjuk a duál-kamerát az iPhone 7-be. Valószínűleg szerencsénk lesz (mint általában 🙂 ) és meg is kapjuk az Apple-től. Hogy ne legyen felhőtlen az örömünk, egyes értesülések szerint, csak az iPhone 7 Plus modellben lesz elérhető ez a típusú lencse, és sajnos ez is ki fog emelkedni a készülékházból, így ismét elengedhetetlen lesz egy iPhone 7 tok beszerzése.

Mint azt már a legtöbben tudják, a kettős kamera nem korszakalkotó ötlet, mivel a HTC már alkalmazta a technológiát, egy 2 évvel ezelőtti csúcsmodellében. Valahogy azonban mégsem sikerült teljesen kiaknázni a lehetőségeket, és a HTC abba is hagyta a fejlesztését. Nagyon úgy tűnik, hogy az Apple azonban, az iPhone 7 esetében valószínűleg meg fog bírkózni a feladattal.

Apple iPhone 7 újítások

Legfontosabb újítás lenne, hogy filmszerűen képesek lennénk változtatni a már elkészített kép fókuszán, és akár úgy közelíthenénk a háttérre is, hogy a kép minden egyes pontja éles maradna. Valószínűleg Instagramon nagy előnnyel indulnának ezek a fotók, de ez persze csak másodlagos szempont.

Itt egy tökéletes videó arról, hogy miért is éri meg majd az Phone 7 Plus-t választani idén szeptemberben. Az Apple előzetes bejelentése szerint a kamera képes lesz felvenni a versenyt a tükörreflexes azaz külföldi nevükön DSLR gépekkel. Ezt a hírt a fotós közönség egy kissé kétkedve fogadta, azonban tény, hogy az eddigi legjobb Apple kamerát tisztelhetjük majd körünkben.

Az új iPhone 7 esetében is, pont ugyan úgy, mint a régebbi telefonnál a kamera optikáját a készülékházon kívülre helyezték, ezért rettentően fontos egy megfelelő iPhone 7 védőtok használata. Ezzel könnyedén megvédhetjük telefonunkat a véletlen és kellemetlen környezeti hatásoktól. Értjük ezek alatt az elejtést a kézből való kicsúszást, vagy a zsebünkben történő karcolódást. Sajnos az új iPhone-ok hátlapja a puhább anyaghasználat miatt, érzékenyebb a karcolásokra.