Termékek Menü
0

Okostelefon Felmérés - 2017

Az utóbbi 20 évben a mobiltelefon ipar sok ágazatot megszégyenítő méretű fejődésen ment keresztül és olyan újítások kerültek a legújabb mobilokba, amikről régen még álmodni sem mertünk. A technika gyorsabbá és sokkal könnyebbé tette a mindennapi életünket, azonban ennek is megvannak a hátrányai. Az egyik legmeglepőbb, hogy az érzékeny technikát, a régi telefonokkal ellentétben, szinte mindenképpen védenünk kell egy iPhone tok segítségével, ha évekig meg akarjuk őrizni mobilunkat.

Okostelefon felmérés

 

A modern nevükön már csak okostelefonoknak nevezett eszközök egészen új megvilágításba a felhasználásuk eddigi módját. A legújabb készülékek kicsi és kompakt méretüknek, egyszerű és bárki számára megtanulható használatuknak, valamint a végtelenül sok ingyenes, vagy pár száz forintos applikációnak köszönhetően észrevétlenül megváltoztatták az ember mindennapi szokását.

 

Ez annak köszönhető, hogy az legtöbb okostelefon használó, a fent felsorolt kényelmi és praktikus tulajdonságok miatt folyamatosan maguk mellet tartják, vagy a zsebükben hordják készüléküket. A reggeli ébredés pillanatától kezdve a lefekvésig. Ezalatt az idő alatt a telefon pedig biztosítja számunkra egyszerű és villámgyors információszerzés, kommunikáció és szórakozás lehetőségét.

 

Felmérés Infografika

 

A több ezer résztvevő által kitöltött kérdőívünk alapján, ma Magyarországon, a felnőtt lakosság 80%-a rendelkezik okostelefonnal, legyen szó akár Androidos készülékről, akár iPhone-ról, vagy egyéb kevésbé ismert operációs rendszerrel felszereltről. Az egyik legmeglepőbb eredmény, hogy a felhasználók 90%-a érzi magát kellemetlenül és feszülten, ha okostelefonja nem lehet vele a nap minden pillanatában. Ez legtöbbször akkor okoz problémát, ha valaki otthon hagyja a mobilját a munkahelyére menet, attól függetlenül, hogy a munkához szüksége van-e rá.

 

Itthon a legfrissebb adatok szerint, a külföldi tendenciához hasonlóan, folyamatosan csökken a készülékek átlagéletkora. Míg az okostelefon időszak előtt, akár 4-5 évig is használtunk egy telefont. Addig most már egy 2-3 éves iPhone, kimondottan idősnek számít. Továbbá az Apple-el az élen a legtöbb gyártó el is árulta, hogy a telefonokat maximum 3 évig tartják korszerűnek. A gyártók természetesen mindent meg is tesznek, hogy minél goyrsabban cseréljük le készülékeinket. Elég csak az iPhone-ok szoftvertámogatására gondolni, de ugyanez a probléma felmerülhet az Androiddal szerelt mobiloknál is.

 

Az okostelefonok az életünk szerves részévé váltak, azonban könnyű átesni a ló túloldalára, ahogy azt a felmérésből készült infografika is tanúsítja. A kérdőívvel megkérdezettek 90%-a, mindenhova magával viszi okostelefonját, és a legtöbbjük, arra teljesen alkalmatlan helyen használja is, szinte már reflexből. Összeszedtük a leggyakoribb és egyben legkirívóbb eseteket is, amik okostelefon függőségre utalnak.

 

Miközben cikkünket olvasod, ne feledd, hogy nálunk az összes forgalomban lévő Apple telefonhoz megtalálod a legjobb iPhone tok kiegészítőt! Válogathatsz ütésálló tokok és egyszerű szilikon védelmek között is. És ha egyedi kívánságod van, akkor nincs olyan termék amit ne tudnánk beszerezni neked!

 

1. Böngészés pihenés helyett és közben

A felmérés alapján megállapítható, hogy a kérdőívre válaszolók és okostelefonnak rendelkezők 90%-a rendszeresen használja mobiltelefonját szabadidejében szórakozásként, vagy unaloműzőként. Manapság Magyarországon egyre többet látni olyan embereket, akik társaságban, pihenés közben, vagy akár tv-nézés alatt is a okostelefonjukat nyomkodják, még több szórakozás és új információk után kutatva.

 

2. Reggeli, Ebéd, Vacsora

75%-unk használja az okostelefont étkezés közben. Legyen szó akár egy ebédről, vagy vacsoráról. Továbbá a megkérdezettek nagy arányban előveszik a telefonjukat akkor is, ha társaságban vannak és erre csak akkor döbbenek rá, ha valaki szóvá teszi. Az étkezéseknél kimondottan jó szolgálatot tehet egy iPhone tok, hiszen kellemetlen esetben nem a nagyon nehezen takarítható hátlapot piszkoljuk össze, hanem az egyszerűbb védőtokot.

 

Társaságban

 

3. Vezetés közben is eltereljük a figyelmünket

Az egyik legveszélyesebb jele a függőségnek, ha a telefont még vezetés közben is használjuk. Ebben az esetben most nem a szokásos telefonálásra gondolunk, hanem a sokkal figyelem elterelőbb használatra. Az okostelefonnal rendelkezők 30%-a rendszeresen használja, vagyis kézbe veszi vezetés közben is a telefonját útvonaltervezéshez, chat-eléshez, vagy akár komolyabb email-ek megfogalmazásához. Ez nem csak magunkra nézve veszélyes, hanem hatalmas veszélyforrás a közlekedés többi résztvevőjére is.

 

4. Alvás helyett

A tulajdonosok 80% használja a telefont este lefekvés előtt. Valamint majdnem ugyanekkora százaléknak az első dolga felkelés után, ellenőrizni az emaileket és, ellenőrizni a Facebook-ot, vagy híreket olvasni. Ez nem csak az alvás minőségét rontja, hanem a felkelés utáni szellemi aktivitást is jelentősen csökkenti. Sok embernél tapasztalható, hogy ha lefekvés előtt okostelefont használ, akkor sokkal nehezebben alszik el, mint mások. Ezt a problémát a hidegebb fények, pontosabban az úgynevezett kék-fény számlájára írhatjuk, amik bizonyítottan éberebben tartják az embereket, és könnyen alvászavarokat is okozhatnak. Erre már a legtöbb gyártó kínál megoldást, például az iPhone-ok rendszere már 2 éve tartalmaz egy esti órákban beállítható színárnyalat szűrőt.

 

5. Munka közben is

Ha van rá lehetősége, akkor mindenki magával viszi mobilját a munkahelyére, és a megkérdezettek 65%-a munka közben is használja, magáncélra. A statisztikába nem tartoznak bele a munkához köthető telefonálások, kizárólag a magán célú felhasználást vettük tesztünkkel figyelembe. Átlagosan munka közben 40-45 percenként ellenőrizzük telefonunk állapotát, frissítünk rá a levelekre vagy futjuk át a különböző közösségi felületeket.

 

Korosztály szerint

 

Természetesen a technikai fejlődés velejárója az okostelefonok egyre nagyobb mennyiségben történő felhasználása, azonban a fenti esetekben nem árt odafigyelni, mivel sokszor akaratlanul és szinte teljesen szükségtelenül is a készülékünk után nyúlunk. A legújabb őrülethez híven, természetesen Kínából kiindulva már olyan különleges iPhone tokokat is árulnak, amik elősegítik a készülékek lehető legrövidebb ideig történő használatát. Például van olyan tok, ami kikapcsolja 5 percenként a telefon kijelzőjét. (Ez a funkció hívásokra nem vonatkozik szerencsére)

 

A felmérésünk további érdekes ténye, hogy a felhasználók több, mint fele, azaz pontosan a megkérdezettek átlagosan 58%-a, minden órában legalább egyszer ellenőrzi és bekapcsolja a telefonját. Ez az arány természetesen korcsoportonként eltérő, azonban arra lehet következtetni, hogy a fiatalabb korosztály többet és többször is használja a mobilját., mint idősebb társaik.

Folytatása következik...