Az Apple 2018-as legnagyobb eseményének idén is vállalat főhadiszállása adott helyet Cupertinoban a Steve Jobs arénában. A mai napon, Szeptember 12.-én, magyarországi idő szerint 19:00-kor kezdődött a már hagyományosnak is mondható bemutató.

Apple keynote 2018

Itt leplezik le minden évben az új iPhone készülékeket és az egyre nagyobb felhasználótáborral rendelkező Apple Watch okosórát. Az új eszközökhöz természetesen új operációs rendszereket és a különböző tartozékokat, iPhone védőtokokat, szilikontokot és ütésálló hátlapokat kapnakl. A két és fél órás bemutató helyett megpróbáljuk nektek röviden összefoglalni, hogy mi történt az Apple legjelentősebb rendezvényén.

Bemutatták az új iPhone-okat.

A tavalyi rendezvényhez hasonlóan idén is három új modellt leplezett le az Apple, amik azonos külsőre épülnek, mint a tavaly bemutatott iPhone XS. Mindhárom készülék az eleinte különös „notch”-csal rendelkezik, amit sokan még mindig támadnak, azonban egyre több gyártó alkalmazza ezt a kialakítást.

2018 Apple iPHone

Megérkezett az iPhone X utódja: iPhone XS

Elsőként az tavalyi év csúcsmodelljének ráncfelvarrott változatát mutatták be. Amely számos újdonsággal kecsegtet. A külsőt, ahogy az lenni szokott meghagyták, az iPhone X dizájnnal megegyezőnek, így aki a ráncfelvarrott telefonra váltana, annak nem kell egy új iPhone XS tokot vásárolnia, bár a készülék borsos árát tekintve, talán az jelentené a legkisebb anyagi megterhelést. A hardver a trendnek megfelelően tovább erősödött, az új X chip-nek köszönhetően, amit szintén egy új grafikus maggal egészítettek ki.

A nagyobb testvér: iPhone XS Max

Az Apple-nek úgy tűnik bejött a Plus készülékek értékesítése, és a jövőben is szeretné megtartani a nagyobb kijelzőt használó réteget, ezért végre bemutatta, a manapság már nem is olyan hatalmasnak tűnő 6,5 col-os iPhone XS Max-t. Méretében megegyezik a tavaly bemutatott iPhone 8 Plus készülékkel, azonban a hátlap változtatásai miatt és a főkamerák egymás alatti elhelyezkedése miatt új iPhone XS Maxvédőtokokat is bemutatott a gyártó. A kijelzp a felül betüremkedő „notch”-ot leszámítva már keret nélküli.

iPhone XS

iPhone XR

Az Apple bemutatta valószínűleg az idei év slágertermékét és a hozzá tartozó különlegesnek tervezett iPhone XR tok hátlapokat is. Az okostelefon méretében az XS és az XS Maxközé esik, azonban kamerája csak egy optikás és hardver fronton is csekélyebb teljesítményt képes felmutatni. A fentiekért cserébe, azonban árban egy sokkal kedvezőbb készüléket kapunk.

Mindhárom új modell esetében az Apple elhagyta a TouchID-t és a trendnek megfelelően ezentúl csak a biztonságosabbnak mondott FaceID arcfelismerőt fogják használni a készülékek.

iPhone tartozékok és kiegészítők

Természetesen idén sem maradhattak el az új készülékekhez, kézzel tervezett és gyártott védőtokok, és a megújult nagyobb akkumulátorral és már X órás folyamatos működési idővel kecsegtető vezeték nélküli Airpods fülhallgató.

Szolgáltatások és iOS12

Az egyre bővülő felhasználótábort tudhat maga mögött így egyértelmű, egyre nagyobb hangsúlyt fektet a szolgáltatásokra is. 2018 első három negyedévében körülbelül 130 milliárd dollárt keresett az Apple, kizárólag az iPhone-ok eladásából, de a darabszám az előzetes várakozásokkal ellentétben szinte alig bővült (kb 0,4 százalékkal éves szinten). Ez betudható annak, hogy egyre több gyártó képes minőségi készülékeket, egyre alacsonyabb áron előállítani, valamint egyre tovább használjuk a mindennapjaink részévé vált okostelefonjainkat.

iOS:

– Alkalmazásokra bontott, ellenőrizhető a használati idő

– Összetett parancsok a Siri használatához

– Gyorsabb alapfunkciók és egyszerűbb hívások

– Ráncfelvarrott alsó és felső kezelőrendszer

MacOS:

– Sötét árnyalatú háttér az Apple programjaihoz és alkalmazásaihoz

– Fájlok pillanatnyi megnyitása

– Megújult Mac App Store külső

A megjelenésről a mostani bemutatón csak annyit tudhattunk meg, hogy Magyarország idén is a második körbe tartozik, tehát ha az eddigi éveket vesszük alapul, akkor Október közepén érkeznek az új iPhone-ok. Egyedüli csúszással csak az iPhone XR esetében kell számolnunk.