A statisztika, a legkevésbé sem meglepő, de legalább már bizonyított. A Blancco Technology Group legfrissebb tanulmánya szerint az Androidos készülékekkel sokkal több bajuk van a felhasználóknak, mint az iPhone-okkal.
A jelenlegi felmérésben kizárólag a két legnagyobb operációs rendszer szerepelt. Érdemes leszögezni, hogy valószínűleg a Windows Phone-okkal is meglehetősen jól járnak a felhasználók stabilitás terén, hiszen az asztali operációs rendszerrel ellentétben, az is kiemelkedően megbízható.
A iOS/Android felmérés
A felmérést a BTG, 2015 utolsó negyedévében végezte, tehát az adat kétséget kizróan friss. A legfontosabb információ szerint, amíg az iPhone-ok 15%-ánál találkozhatunk meghibásodással, ugyanez az adat az Android redszerű készülékeknél 85%-ra rúg.
A felmérésből még kiderül, hogy a legtöbbet meghibásodó készülékek a Samsung gyáraiból kerülnek ki, 27%, a második a távolkeleten hatalmas népszerűségnek örvendő Lenovo a maga 21%-ával, utána a sorban következik a Motorola 18-cal, majd a Xiaomi 11%-kal.
a felmérésben az érintett gyártók hardveres megoldásait is vizsgálták és ezek alapján kijelenthető, hogy a legtöbbet meghibásodó alkatrészek sorrendje így alakul:
- kamera – 10%
- érintőkijelző – 9%
- akkumulátor-töltés – 8%
- mikrofon – 6%
- általános teljesítmény – 6%
További érdekes tényként közli a tanulmány, hogy az Európában, meghibásodásokkal visszavitt készülékek 71%-a a gyár állítása szerint egyáltalán nem is volt hibás. Csak felhasználói figyelmetlenségből alakult ki a probléma.
Szerencsére ez az arány, az iPhone készülékekre nem igaz, és ez leginkább nem a hardverre, hanem a szoftver oldalra vezethető vissza. Az iOS sokkal zártabb rendszer, ami azt jelenti, hogy JailbBreak nélküli eszközökre nem lehet külső alkalmazást feltelepíteni, kizárólag az AppStore-ból. Ez az andoridos készülékekre nem igaz. Persze mindkét oldalnak megvan az előnye és a hátránya is.