Egy Egyesült Államokbeli szövetségi bíró arra utasította az Apple-t, hogy segítsen az FBI-nak feltörni egy lekódolt iPhone-t . “Olyat kér tőlünk az amerikai kormány, amellyel egyszerűen nem rendelkezünk, és amelynek megvalósítását kiemelkedően veszélyesnek tartjuk, mind a cégre, mind a felhasználókra nézve.” -mondta a kérés kapcsán az Apple vezér, Tim Cook.

A szóbanforgó iPhone 5C okostelefont a december elején Kaliforniában történt, 14 áldozatot követelő terrorcselekményhez kapcsolódóan törné fel az FBI. A készülék feloldásával 2 hónapja próbálkoznak, idáig sikertelenül.

Az Apple nem enged

A segítségkérésükre érkezett az Apple válasza, miszerint ők maguk sem tudják felnyitni az egyes lezárt készülékeket, ennek oka pedig az Apple saját maga által megszűntetett kiskapu, amellyel szoftveresen akár jelkód nélkül is feloldható volt a telefon.

Az iPhone, amint a felhasználó beállítja a jelkódját, titkosítja az adatokat elvileg feltörhetetlen módon, és a kód ismerete nélkül ezek olvashatatlanok lesznek.

Ráadásul 10 helytelen próbálkozás után a készülék törli a rajta található adatokat, ezzel védve a felhasználókat.

Az FBI jelenlegi kérése arra irányul, hogy az Apple készítsen el egy kiskaput, amin keresztül az adatok ilyen kényes helyzetekben hozzáférhetőek lehetnek. Eddig az Apple 100%-ig elzárkózik a megoldás elől.