Még az iPhone 6 megjelenése előtt rengeteg pletyka látott napvilágot egy új, a kijelzők karcolódását megelőző technológia bevezetéséről. Az iPhone 6 bemutatásáig nem lehettünk biztosak benne, hogy belekerül-e a technológia az új készülékbe, azonban a rossz hírrel szeptemberben szembesülhettünk, miszerint az 2014-es iPhoneból kimarad az újítás.

Állítólag az Apple, mind költség, mind gyártási mennyiségi problémákba is ütközött a tesztelések során. A kezdetleges próbálkozás hasznosnak bizonyult, hiszen elindított egy fejlesztési hullámot, ami a napokban kiteljesedni látszik.

A Gorilla Glass gyártója a Corning

Bejelentett egy új, 2015-ös projektet a “Project Phire”-t. Ennek nem titkolt célja a zafír, és a meglévő Gorilla Glass technológiák kombinálása. A remények szerint, az új üveglap sorozatgyártásba kerülhet még idén. Nagy kérdés azonban, hogy elkészül-e, és sorozat-érett lesz-e az iPhone 6S megjelenéséig.

A zafír üvegről általában:

A zafír az egyik legkeményebb ásványi anyagok közé tartozik, mesterséges előállítása természetesen lehetséges, hiszen rengeteg karórának készül ebből az üvege. Keménysége kiemelkedő, ez azt jelenti, hogy minimális az esélye annak, hogy megkarcoljuk, azonban nem árt észben tartani, hogy keménysége miatt a felületi feszültséget rosszul vezeti és ezért sokkal törékenyebb, mint karcoldó társai. Reméljük a Corningnak sikerül megfelelően kombinálnia a meglévőtechnológiákat. Addig is, feltétlenül használj szeretett iPhone -odra tokot, és válassz iPhone 6 tok minőségi ütésálló kínálatunkból az alábbi linken.

Az Apple bejelentése szerint, folyamatosan dolgoznak az új kijelző borító üveglapok minőségén, azonban annyit elárultak, hogy nincsenek könnyű helyzetben, mivel egyszerre karcálló és ütésálló üveglapot a jelenlegi technológiájukkal kifejleszteni lehetetlen. Azonban újításokat terveznek bevezetni az iPhone 8 kijelzőjét tekintve, mivel az már valószínűleg egy káva nélküli megjelenítőt fog tartalmazni.