Mikor még be sem mutatták az iPhone 6 -ot, már akkor tudhattunk róla szinte mindent. Először biztosak lehettünk a kijelző méretében, majd a készülék formájában, végül szinte kivétel nélkül az összes specifikációt megtudhattuk róla.

A bejelentéskor mindenki várta a nagy dobást, amit az Apple eddig eltitkolt mindenki elől. De sajnos nem volt semmi ilyen képessége az új iPhone 6 -nak. Az forgalmazás első 1-2 napjában már szárnyra is kapott a hír, miszerint új telefonunk egy óvatlan zsebrerakástól is önkényesen bumeránggá változhat.

Elég rákeresni a #bendgate kifejezésre, és máris minden anyagot megtalálhatunk róla. A Consumer Reports tesztjei, ezt a botrányt hivatottak megcáfolni, úgy látszik sikeresen. A videóban egy hajlékonysági tesztnek vetette alá a két új iPhone mellett a HTC One M8-at a Samsung Galaxy Note 3-at, Az Lg G3-at, és az iPhone 5-öt.

Meglepően az iPhone 6 Plus jobban teljesített kisebb testvérénél, az iPhone 6-nál a teszteken. A 6 Plus 40 kilós terhelés alatt hajlott meg, míg a sima iPhone 6 már 32 kg alatt megadta magát. A legrosszabbul a HTC bírta a kiképzést. A tesztből egy dolog kiderül, mégpedig az, hogy elpusztíthatatlan telefon nincs. A mindennapi használat során azonban ezektől a problémáktól nem kell félnünk. Ha a probléma mégis aggasztana bennünket, nincs más dolgunk, mint venni egy ütésálló szilikon iPhone 6 tokot, és máris nyugodtabban alhatunk.