Először is, megkapjuk az iPhone 7 -et. Mint minden évben idén is frissíti az Apple a sikerszériáját. Már elég sok információ napvilágot látott, iPhone 7 tartozék gyártóknak köszönhetően, most azonban Ming Chi Kuo jósolt nekünk.

Az említett elemző, a KGI Security egyik vezető tanácsadója, és általában bejönnek az Apple-lel kapcsolatos tippjei.99%-os pontossággal. Most is kaptunk egy jó nagy adag információt a 2 nap múlva esedékes bemutatóról. Nézzük mit mondott az elemző:

Nagyjából borítékolta a mi elképzeléseinket is az új iPhone 7 készülékről, azonban pár eddig nem hallott ötlettel megkeverte még a dolgot. Véleménye szerint a nem rég bemutatott True Tone kijelző technológia bekerül a 2016-os iPhone -okba is.

Az új iPhone 7 vastagsága

Bár a készülék ismét vékonyodik, a hajlástól ezúttal nem kell tartanunk, mivel az Apple a már bevált 7000-es szériájú alumíniumot használja a készülékházakhoz. Így ezentúl csak annak kell iPhone 7 tok-ra beruháznia aki tényleg valami változást akar a készülék külsejében!

Tárhely terén is megkapjuk végre a várva várt a változást, az eddigi elérhető háttértárak duplázásával. Az alapmodell 32 Gb-os, a középső 128 Gb-os és a csúcsmodell 256 Gb-os lesz. Ennek, nem csak a fotózni vágyók örülhetnek, hiszen mióta egyre nagyobbak az applikációk, egyre kevésbé lehet elférni 16Gb-on.

Vízállóság

Úgy tűnik végre megkapja a készülék hivatalosan is a vízálló minősítést, így nem kell aggódnunk azon, hogy egy-egy meredek este után ruhástul zuhanyzunk majd le, zsebunkben az iPhone-nal (true story).

A legújabb, immár nem Samsung által gyártott A10-es processzorról csak annyit tudtunk meg, hogy 2,4 – 2,5 GHzlesz a két mag maximális órajele. Valószínűleg az iPhone 7 azonban nem fogja kihasználni ezt, a készenléti idő növelése végett.

Meglepő és eddig egyáltalán nem is hallott információ, hogy az iPhone 7 Plus dupla kamerájhoz a jelenlegi 2 LED mellé, még 2 LED vakut tesznek. Tehát a készülék, ha hihetünk Kuo jóslatainak, akkor 4 vakuval fog rendelkezni.

Ahogy az lenni szokott, ismét mindent tudunk a soron következő iPhone-ról. Már biztosak vagyunk a nevében is. iPhone 7, szerencsére nem kell rossz szájízzel érlelgetni a nevét, mint egy felröppent pletyka alapján az iPhone 6SE-t. Minden marad a régi kerékvágásban.

Az Apple, az iPhone 10. évfordulójára fogja majd felhasználni az iPhone 7S típus jelzést, ami a cég szerint teljes megújuláson fog átesni. Persze, majd nyugtával dicsérjük a napot. Addig is érjük be a jól megszokott formával, és egy kis változással belül. Persze ha a hátlapot már nagyon unjuk, akkor ezen könnyen segíthetünk egy tetszés szerinti iPhone 7 tokkal is.

Mi az, ami biztos? Természetesen hivatalosan, az Apple-től semmilyen információt nem kaptunk akár csak az iPhone 7 létezéséről is. Azonban ahogy az lenni szokott, egy évig semmi sem maradhat titokban. Főleg egy olyan termék nem, amit több ezer ember állít elő nap, mint nap és a bemutató napján is legalább 100 ezer becsomagolt készülék várja az azt követő hetek kiszállítását.

Ha csak röviden címszavakban, egy mondatban kellene jellemeznünk az új iPhone-t, annyit mondanánk, hogy: Jack csatlakozó nélküli, vékony, Smart Connectorral és Dual kamerával felszerelt fémházas okostelefon.

Persze ennél valószínűleg sokkal több várható. Nem beszélve, az iOS 10 új funkcióiról. De erről majd részletesebben a bemutató napján, az Apple Keynote rendezvény után számolunk be közvetlenül.

A videó tanúsága szerint minden eddigi várakozásunknak meg fog felelni a soron következő iPhone 7. Természetesen ez is vékonyabb lett elődjénél, így bár az Apple megtartja a 7071-es alumíniumötvözet használatát, szinte elengedhetetlen lesz egy tok beszerzése, legalább addig, amíg meg nem szokjuk az új méretet.

A kamera kiemelkedése megmaradt, bár a kidogozás lényegesen szebb lett. A Jack csatlakozó eltűnt, de ez reméljük nem okoz már meglepetést senkinek sem. Állítólag sztereó hangszóró sem lesz, inkább az akkumulátor teljesítményét növelték az iPhone 7 esetében. Az utóbbinak valószínűleg többen örülnének.

A videóban egy nagyon jó minőségű prototípust láthatunk az egyik legkülönlegesebb, Rose Gold színváltozatban. Reméljük idén megérkezik végre a fekete modell is, és nem kell iPhone 7 tok -ok alá rejteni a telefonunk, ha a sötétebb árnyalatokat kedveljük.

Elvileg a héten ki kell derülnie a bemutató időpontjának. Amint megtudunk valamit jelentkezünk, addig mindenki érje be az alábbi videóval:

Felmerült egy német Apple lapnak köszönhetően a tipp, hogy iPhone 6 SE lesz a készülék neve. Mivel nem tartalmaz annyi újítást, mint reméltük, valamint értesülésük szerint, az Apple az iPhone 7 kódnevet 2017-re, az iPhone 10. születésnapjára tartogatja. Találkoztunk olyan hírrel is,  hogy egy tokgyártó iPhone 6 SE Tok kategóriát mutatott fel weblapján.

Ezeket a híreket mi erős kétkedéssel fogadtuk, hiszen az SE, mint az Apple kifejtette legutóbb, a Special Edition rövidítése. Elég hülyén venné ki magát, hogy iPhone 6 Special Edition, de ki tudja. Mi inkább az iPhone 7-re szavazunk!

Azonban lassan megtudjuk a bemutató végleges dátumát. Az egyik legnagyobb Apple hírekkel foglalkozó oldal szerezte meg az AT&T szolgáltató túlórákat vezető  táblázatát, mely szerint a dolgozóknak Szeptember 9-én, és Szeptember 23-án kell tovább bent mardniuk.

Szeptember 9 a bemutató dátuma lesz nagy valószínűséggel, 23-a pedig a forgalmazás megkezdése. Valószínáleg a dátumok helyesnek bizonyulnak, mivel 2014-ben és 2015-ben is 2 hét telt el a bemutató és a forgalmazás megkezdése előtt.

Hogy mennyire valósak, az persze kérdéses, de ez úgyis csak szeptemberben dől el. A dizájn alapjaiban változik meg, ahogy azt már tudhatjuk az iPhone 7 tok gyártóknak köszönhetően is. mint minden egyes új számozással illetett modellnél. Valószínűleg az előlapot nem bántják, bár egyes értesülések szerint a közelségérzékelő átkerül a másik oldalra. Ez az iPhone 7 üvegfólia tekintetében nem jelent változást az iPhone 6-hoz képest.

A jack csatlakozó természetesen az új grafikáról is lemaradt. Így “sajnos” azt már 100%-ra vehetjük, hogy elhagyják az iPhone 7 esetében.

Lehet, hogy az iPhone 7 Plus tok kettős kamerarendszert kap, ami tovább növelheti a képminőséget és a hírek szerint 20 megapixeles szenzort is kap majd.

Update: Az iPhone 7 Plus valóban duál kamera rendszert kapott, ami jelenleg a legfejlettebb okostelefonba épített kamerának. Sok teszt bizonyítja, hogy a képalkotási minősége képes meghaladni a régebbi DSLR tükörreflexes fényképezőgépek szintjét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy ha veszünk egy új iPhone-t akkor fényképezőgépünket már a kukába is dobhatjuk, mindenesetre egy nagyon jó alternatívaként jelentkezik olyanoknak, akik egy kirándulás alkalmával csak a mobiltelefonukat vinnék magukkal.

Nagyon úgy tűnik, hogy 32GB-os lesz az iPhone 7. Kevin Wang, az IHS Technology mobil részlegének kiemelt elemzője biztosra veszi, hogy az új iPhone 2GB RAM-ot és 32GB memóriát kap, és ezt Twitter oldalán is megosztotta. Továbbá korábbi iPhone 7 tok-ból már tudhatjuk, hogy nem lesz Jack csatlakozó. Ezek biztosak eddig

Lassan már a fülünkön is az iPhone 7 híresztelések jönnek ki, azonban megígértük, hogy minden ilyenről beszámolunk nektek, ezért itt a következő értesülés. Ezek a legfrissebb hírek amik valószínűleg megvalósulnak.

Jelenleg sajnos a 6S alapkivitelben, még csak 16GB memóriával van szerelve, amit bárhonnan is nézünk, kevés. Nagyon kevés. Mióta az iPhone-okat 12 megapixeles kamerával szerelik, elég 200 kép és be is telt a rendelkezésünkre álló memória. Ezt érezhette jogosan kevésnek a fejlesztőgárda egy több, mint 200 ezer forintba kerülő készüléknél. Továbbá a hírek szerint az iPhone 7, ha a dupla optika el is marad, már 16 megapixeles kamerát fog kapni.

Az Apple idei bejelentése szerint a kamera minősége messze meg fogja haladni az összes eddigi piacon lévő okostelefonét, beleértve a Samsung Galaxy S7-ét is. Sőt, még néhány tükörrelflexes fényképezőgépet is képes lesz maga mögé utasítani.

A legújabb iPhone 7, most ősszel érkezik, pontosabban szeptember elején, ahogy az lenni szokott. Sajnos a fotók most sem sikerültek túl fényesen. Azt, hogy véletlen vagy szándékos hangulatkeltés áll a háttérben pedig senki sem tudja.

Azt eddig is sejthettük, hogy iPhone 7-nek jobb kamerája lesz, mint bármelyik azt megelőző iPhone-nak, azonban az Apple, az előzetes híresztelésekkel ellentétben úgy tűnik, maradt a szimpla kamerás felépítésnél. Várhatóan beszállnak a megapixel háborúba és az új készülék 20 megapixeles modullal érkezik majd, továbbá sajnos még mindig nem sikerült a hátlappal egy síkba helyezni a kamera lencséjét.

Ez pedig egy új iPhone 7 doboz, amiről azon kívül, hogy rettentően rosszminőségű a kép, annyit lehet elmondani, hogy lesz 64GB-os modell is, remélhetőleg már az alapmodell. Valamint, hogy megtartják a nagy sikernek örvendő RoseGold színt is.