A nemrég megjelent 2015-ös Apple Macbook kapott hideget-meleget a kritikusoktól és a felhasználóktól egyaránt. A dizájn a megszokott tökéletes, az USB port hiányát pedig most inkább nem tárgyalnánk. A szokásos optimizáláson és a kijelző minőségének javításán túl találkozhatunk egy eddig nem látott megoldással a touchpad környékén…
A legtöbbet használt kezelőfelületnek természetesen megmaradt a Multi-Touch tulajdonsága, ami a gesztusvezérlést hivatott ellátni. Ezáltal úgy tudjuk kezelni a MacBook-ot, akár a telefonunk érintőjét, Így legtöbb gyártóval ellentétben, több ujj mozgását is képes feldolgozni egy időben a rendszer.
A Force Touch lényege
És akkor az újítás. Ez a technológia tulajdonképpen több, a touchpad-ba integrált nyomásérzékelő szenzor elhelyezkedését jelenti. Elvi működést tekintve egyszerűnek mondható a szerkezet. Négy szenzor található az érintőfelület négy sarkán, amivel nem csak a nyomás erősségét érzékelheti, hanem a nyomás fizikai helyét is is ki tudja számolni a rendszer. A gyakorlatban ez annyit jelent, hogy a ForceTouch-csal felvértezett eszközök tökéletesen tudják észlelni az adott felületre nehezedő ujjunk erejét anélkül, hogy a Touchpad fizikailag is elmozdulna.
A technológia kihasználtsága még abszolút gyerekcipőben jár, de könnyű elképzelni mire lehet majd használni idővel. Gondoljunk csak egy egyszerű kamera applikációra, különböző játékokra, képszerkesztő programokra, gesztusvezérlésre, egy egyszerű ébresztőórára vagy csak a dupla-kattintás létjogosultságára. A lehetőségek száma szinte végtelen.
Szerencse, hogy az Apple mérnökei próbálták minnél elhasználóbarátabbá és elfogadhatóbbá tenni a fejlesztést, ezáltal az érzékenysége állítható lett, gesztusai pedig taníthatóak.
Haptic Feedback
Még egy újdonság: Haptic Feedback. Egy új, Touchpad-ba integrált visszajelző rendszer. Ezesetben azért nem kell semmi egetrengető újításra gondolni. Szimplán, az érintőfelület ki van egészítve egy apró rezgőmotorral (Taptic Engine) , amit az alkalmazások különböző értesítésekre használhatnak fel. Itt elég csak egy játék közbeni rezgésre gondolni, például mikor a karakterünket találat éri, vagy mi szerzünk éppen pontot.
Apple Watch és Force Touch
Az Apple Watch, már rendelkezik a funkcióval. Kipróbáltuk. Sajnos akkora kijelzőn amit szinte az ujjunk is eltakar nem igazán láttuk létjogosultságát, azonban ezt majd inkább eldöntik az applikációk, hiszen lehetőségek ebben is rejlenek.
Mi a helyzet az iPhone 6S-sel?
Lesz benne. Több, mint valószínű. Az Apple a legújabb eszközeibe már beépítette az új funkciót. Nagy csalódás lenne, ha pont az aktuális csúcskategóriás telefonjából hagyná ki. Azt, hogy az iOS 9 mire és hogy fogja használni még nem tudjuk de azthiszem, számíthatunk meglepetésekre.